Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Egy hét múlva születik ítélet Galambos Lajos ügyében, amely immár hat éve húzódik. A zenészt és nyolc társát áram-, víz- és gázlopással vádolják. Hét évet kaphat.
Szerdán hangzottak el az ügyvédi védőbeszédek Galambos Lajos és felesége perében a Budaörsi Járásbíróságon. Az ügyvédek pontról pontra cáfolták a vád állításait, valamint rámutattak arra, hogy „az ügyészség nem mutatott be olyan bizonyítékot, amely alátámasztaná azt, hogy Lajcsi lopta a közműszolgáltatásokat, vagy hogy arra bárkinek utasítást adott volna erre”. A zenész és felesége ügyvédjei minden vádpontban ügyfeleik felmentését kérték – adta hírül a Blikk.
„Megtépázták a becsületemet, a feleségemet pedig tönkretették, teljesen egyértelmű, hogy az ügy miatt romlott ilyen sokat az egészségi állapota. Amit az ügyvédje mondott, sajnos igaz, hiszen rövid idő alatt drasztikusan gyengült, és ezt a folyamatot nem lehet visszafordítani, vagy úgy tenni, mintha nem történt volna semmi. Elfogultság van amögött, hogy meghurcoltak minket, és egy ilyen barkácsolt vádirattal vettek el ennyi évet az életünkből” – nyilatkozta a Blikknek a mulatós zenész.
„Ügyfelem büntetlen előéletű, elismert, állami díjjal kitüntetett zenész, a társadalom fontos és hasznos tagja. Emellett fontos, hogy súlyosan beteg feleségéről gondoskodik, valamint három gyermeket tart el, gondoskodik róluk”– mondta a Blikknek Galambos Lajos védője.
„Nem akarom elhinni, hogy bűnösnek mondhatnak ki minket, ezt az ügyészség sem gondolhatja komolyan. Bízom az igazság erejében, ezért se a feleségem, se én nem félünk az ítélettől. Boglárka kifejezetten nyugodt, hiszen tudja, nem követett el semmit. Ami velem történt, az karaktergyilkosság. Vissza kell szereznem a becsületemet!” – mondta Galambos.
Fotó: MTI Fotó: Lakatos Péter